A forint nem reagált Mádl döntésére

MTI
2004.11.30. 13:23
Nyitáskor az euróval a hétfői kurzussal megegyező 246,60/80 forinton kereskedtek. A piacra nem hatott,hogy az államfő visszaküldte a jegybanktv-t az Ogy-nek. A forint 12,63 százalékon maradt a sáv erős oldalán. A piacra nem volt hatással, hogy hétfőn délután Mádl Ferenc köztársasági elnök újratárgyalásra visszaküldte a jegybanktörvény módosításának tervezetét.

A kereskedők szerint a piac arra számít, hogy előbb-utóbb több taggal működik majd a Monetáris Tanács, a kérdés csak az, hogy ez mikor következik be. A jelenlegi létszám a piac számára azt jelenti, hogy a mérsékelt kamatcsökkentési ciklus folytatódik, ami megóvja a piacot a nagyobb kilengésektől - mondják kereskedők. A nap folyamán alacsony forgalomra és erősödő forintra számítanak, az euró kurzusát 245-247 forint között várják. A dollár 186,20/30 forintos reggeli jegyzése is azonos volt a hétfő délutánival, de az amerikai valuta további gyengülésével számolnak a piacon.

A tartalékolási periódus utolsó napján 9,10/20 százalékon maradt az overnight és a tomnext kamat. A bankok ma döntenek arról, hogy a lejáró 350,86 milliárd forintból mennyit újítanak meg a kéthetes jegybanki betétben. A rövid lejáratú kamatok változása ettől függ, a hosszabbakon egyelőre nem mutatkozik jelentős aktivitás - mondják kereskedők.