GVH bírság a Postára

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította, hogy a Magyar Posta Részvénytársaság az elsőbbségi levél 2004 márciusában történt bevezetésekor az elsőbbségi levélküldeményeket ajánló tájékoztatásában a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. A GVH ezért öt milliós bírságot szabott ki -- áll a GVH közelményében.

A Gazdasági Versenyhivatal eljárásában vizsgált reklámokban szereplő állítások azt a képzetet kelthették a fogyasztókban, hogy az elsőbbségi levelet a szolgáltató a szolgáltatás minden egyes fázisában - más küldeményekhez képest - elsőbbséget élvezve kezeli, melynek következtében az elsőbbségi levélküldeményeket már a feladás másnapján megkapják a címzettek.

A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy az eljárás alá vont a tavaly márciusi és áprilisi időszakban az elsőbbségi leveleket jóval az ún. kézbesítési statisztikai garancia államilag előírt szintje alatt tudta csak továbbítani. Ez a szolgáltatási minőségi mutató csak augusztusban érte el az előírt 85 százalékos szintet. Csak a nyár végére sikerült elérni azt, hogy valamennyi elsőbbségi küldemény 3 munkanapon belül kézbesítésre kerüljön.

A bírság meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy az érintett szolgáltatási területen a fogyasztók fokozottan kiszolgáltatottak a Magyar Posta Részvénytársaság monopol pozíciója miatt. A szóban forgó reklámkampány a fogyasztók széles körét érte el, annak kimondott célja volt a postai levélszolgáltatások adott területre történő átterelése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25