Nem változott az árfolyam

MTI
2005.03.03. 16:54
A forint 14,20 százalékon állt délután a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 80 bázispontra közelítette meg a sávszélt. A bankközi piacon nem volt érezhető hatása a pénzügyminiszter bejelentésének, hogy a tavalyi államháztartási hiány a korábban közölt 5,3 százaléknál kisebb, 5,1 százalék volt. A lengyel zloty második napja tartó volatilis mozgása nem rántotta ugyan magával a forintot, de a befektetők óvatosabbá válása a Budapesti Értéktőzsde szerdai negatív korrekciójában, és a bankközi piac forgalmának visszaesésében is tetten érhető - mondják a piacon.

Az eurót 242,00 és 242,05 forint között jegyezték egész nap, ugyanabban a tartományban, mint egy nappal korábban. A kereskedők pénteken sem számítanak forint erősödésre. A dollár kurzusa sem változott sokat a nemzetközi piacokon, Budapesten csütörtökön délután 184,40/50 forinton jegyezték, 30 fillérrel gyengébben a 184,70/80 forintos szerdai árfolyamnál.

A forintpiacon 80 bázisponttal 8,10/30 százalékra csökkent az overnight és a tomnext kamat is, a hosszabb lejáratokon délelőtt mintegy 5 bázisponttal emelkedtek, délután pedig 5 bázisponttal csökkentek a kamatok. A lengyel belpolitikai válság az állampapír-piacra hatott inkább, főleg a délelőtti kötvényaukció lendületét fogta vissza - mondják kereskedők.

A vártnál kisebb, mindössze 62 milliárd forintnyi kereslet mutatkozott a hároméves államkötvény mai aukcióján, ezért a meghirdetett 50 milliárd forint helyett csak 45 milliárdnyi értékesített az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 7,07 százalékos átlaghozam 3 bázisponttal volt magasabb a szerdai hároméves másodpiaci benchmarknál.

A 15 éves államkötvényre 29,3 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a felajánlott és értékesített 15 milliárd forintnyi mennyiségre. A 6,73 százalékos aukciós átlaghozam 13 bázisponttal volt magasabb a szerdai referencia hozamnál. Az állampapírok másodpiacán is 5-10 bázisponttal emelkedtek a hozamok. A régióban aktív befektetők a jelenlegi magas árfolyamokon meggondolják a vásárlást, inkább profitra váltották korábbi befektetéseiket - vélik kereskedők.