Tovább tárgyal a kormány a gazdákkal

MTI

A demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai közötti egyeztető tárgyalásokat nem zárják le csütörtökön, hanem azok pénteken is folytatódnak - tájékoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a plenáris ülés második szünetében az MTI-t. A miniszter elmondta: a megtárgyalandó kérdésköröket tíz témacsoportra osztották, amelyből eddig csak hárommal végeztek. Emellett még a megtárgyalt kérdéskörökben is vannak olyan részletkérdések, amelyeket szakértőknek kell áttekinteniük.

Ezért várhatóan a két küldöttség szakértői éjszakába nyúlóan tárgyalnak majd a részletkérdésekről. A tárgyalások addig tartanak, amíg a tárgyaló küldöttségek tagjai úgy érzik, hogy frissek és dönteni tudnak az adott kérdésekről.

A miniszter konkrétumok nélkül a tárgyalások állásáról közölte: a tárca mozgásterét a költségvetési keretek behatárolják, továbbá figyelembe kell venni a különböző határidők teljesíthetőségét is, például a gabonaintervenció esetében. Vitatják még a különböző forrásátcsoportosításokra vonatkozó igényeket is. Jakab István, a Magosz elnöke az MTI-nek megerősítette: a tárgyalások konstruktívak és szakmai mederben folynak, a demonstráló gazdák képviselői mindent megtesznek azért, hogy megoldás szülessen a vitás kérdésekben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25