A cseh gazdák már megkapták az uniós támogatásokat

A cseh gazdák már megkapták az európai uniós területi alapú támogatásokat, illetve az agrártámogatások nemzeti kiegészítését is. "Csehországban mintegy 18 800 gazda kért területi alapú támogatást. A pénzeket az állam tavaly december elején kezdte el kifizetni, s mára már - néhány kivételtől eltekintve - mindenki megkapta a támogatást" - nyilatkozta az MTI tudósítójának Miroslav Jirovsky, a Mezőgazdasági Szövetség elnöke.

Kifejtette: a támogatások teljes összege 6,45 milliárd koronát (1 euró=29,615 korona) tett ki. Ebből mintegy 150-200 millió korona még nincs kifizetve. Ez azt a néhány tucat gazdát érinti, akiknél az ellenőrzések során különféle hiányosságokat tapasztaltak az illetékes szervek. A kifizetéseket az Állami Mezőgazdasági Intervenciós Alap intézi.

A hivatalos adatok szerint a cseh mezőgazdaság tavaly összesen több mint 13 milliárd koronát kapott az EU-tól, s további 12 milliárdot hazai állami forrásokból. Részben a megemelkedett támogatásoknak köszönhetően is néhány veszteséges év után tavaly a cseh mezőgazdaság az előzetes adatok szerint 2-3 milliárd koronás nyereséggel zárta az évet.

Az európai uniós - tavaly 25 százalék - támogatást a cseh kormány az állami költségvetésből további 23 százalékkal egészítette ki. "Ezt a támogatást a tavalyi év végéig már mindenki megkapta" - állítja Jirkovsky. Jaroslav Palas, cseh mezőgazdasági miniszter szerint az idei 30 százalékos uniós támogatást a kormány szintén 30 százalékkal szeretné megtoldani. A tárcának eddig 28,5 százalékra van költségvetési fedezete, a maradékot a minisztérium tartalékalapjából fogják várhatóan fedezni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25