Vezércsere a CIB-nél

MTI
Ahogy az Index arról már beszámolt, a CIB Bank Rt. nem hosszabbítja meg eddigi két vezérigazgatójának szerződését. A tévozó Farkas Ádám és Karvalics Ferenc utóda április 1-től Török László, az felügyelőbizottság jelenlegi elnöke lesz. A mostani társ-vezérigazgatók, Farkas Ádám és Karvalits Ferenc távoznak.

A döntést azzal indokolták, hogy a bank fejlődésének újabb szakaszába lép és a fokozott lakossági irányultsággal összefüggő stratégiai célok megvalósítása a jövőben egységes irányítást, egyszemélyi vezetőt igényel. A Banca Intesa a CIB közleménye szerint elismerését fejezte ki a távozó vezérigazgatóknak az elmúlt három évi rendkívül eredményes működésért, amelynek révén a bank új, lendületes növekedési pályára állt.

Az elmúlt időszak sikertörténet volt a bankcsoport számára: az adózott nyereség több mint duplájára nőtt és a bank piaci részesedését minden területen növelni tudta. "A lendületes fejlődés, a kimagasló eredmény a Farkas Ádám-Karvalits Ferenc vezetőpáros vitathatatlan érdeme. A társ-vezérigazgatók karakteres vezető személyisége, egymástól eltérő vezetési stílusa a banki stratégiaváltás kritikus időszakában jól kiegészítette egymást, az eddigi sikerekben kulcsfontosságú szerepet játszott" - tartalmazza a CIB közleménye.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58