Adóreform Lengyelországban

MTI
A lengyel pénzügyminisztérium 2008-ban tervezi bevezetni a 18 százalékos egységes társasági, forgalmi és személyi jövedelemadót. A vállalatok adójának 50 százalékát el is engednék, ha a nyereségüket újra befektetik. Az államháztartás kiadásait csökkentenék. Miroslaw Gronicki pénzügyminiszter szerint ezekkel az intézkedésekkel lehet biztosítani Lengyelország terv szerinti ütemű csatlakozását 2009-ben az euróövezethez. A hivatalban lévő kormánynak az idei választások előtt azonban már semmilyen tényleges lehetősége nincs az elképzelés megvalósítására, azt csak politikai szándéknyilatkozatnak lehet tekinteni.

A "Költségvetés finanszírozási stratégiája 2005 és 2008 között" című tervezetben megfogalmazott változtatásokat lépcsőzetesen kívánják bevezetni. Ellenkező esetben a pénzügyminisztérium aggodalmai szerint veszélybe kerülhetne a gazdasági növekedés ütemének fenntartása. Gronicki szerint a reformok bevezetését még most, kedvező gazdasági környezetben kellene megkezdeni, mert ha a gazdasági növekedés lassul, sokkal kevésbé lesz rá lehetőség.

A tervezett intézkedések forradalmasítanák a lengyel adórendszert. A 18 százalékos egységes adón kívül a pénzügyminisztérium illetékesei másképp is ösztönözni akarják a vállalati beruházásokat. A beruházások után már jövőre 30 százalékos adókedvezményt terveznek bevezetni, ezt 2007-ben növelnék 50 százalékra. 2007-ben jelenne meg a kataszteradó is, és ettől kezdődően fizetnének jövedelemadót a mezőgazdasági termelők is.

A tervezet a költségvetési kiadások drasztikus csökkentését irányozza elő. 2006-ban 9 milliárd zlotyval (2,27 milliárd euró) adnak majd ki kevesebbet a jelenleginél, 2007-ben pedig már 25 milliárd zlotyval. Ennek eredményeképpen a költségvetési deficit 2007 végére a GDP 2,8 százalékára zsugorodik majd, amivel teljesül az euró 2009-es bevezetésének egyik feltétele. Egy évvel ezelőtt Marek Belka kormányfő még az egységes adó esküdt ellenségének számított

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25