Húsz százalékos növekedés a Nestlénél

Napi Online
A Nestlé Hungária Kft. tavaly 70,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 20,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A teljesítményben benne van az 5,3 milliárdos forgalmú Schöller is; a jégkrémgyártó eredmény először szerepel a magyarországi Nestlé-csoport konszolidált mérlegében. A Schöllert figyelmen kívül hagyva is tisztes volt a növekedés, nélküle mintegy 7 milliárd forinttal gyarapodott a Nestlé árbevétele. Az adózás előtti eredmény mindent összevéve 19,7 százalékkal 3,3 milliárd forintra nőtt, az adózott 2,7 milliárd körül várhatók. A tavalyi forgalomban jelentős szerepet játszó csaknem harmadával nőtt, a kivitel főleg Csehország, lengyelország és Németország felé irányult. A Nestlé Hungária idén a tavalyihoz hasonló arányú növekedésre számít - mondta el Laurent Freixe ügyvezető igazgató, további részletek nélkül. A csoport idén 3,5 milliárd forintnyi beruházásra készül Magyarországon, ebből a legtöbbet a büki állateledelgyártó logisztikai központjára költik majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58