Brazília szakít az IMF-fel

MTI
Inácio Lula da Silva brazil elnök bejelentette, hogy nem fogja megújítani az IMF-fel az ország hitelmegállapodását, amely egyébként március végével jár le. Addig elvileg még fennállna a lehetőség, hogy közös megegyezéssel a latin-amerikai ország kiterjessze a nemzetközi pénzügyi szervezettel a 41 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást, melyet 2002. szeptemberében hagytak jóvá, majd 2003. végén meghosszabbították. Az elnöki bejelentés egyöntetű tetszést aratott még brazíliai ellenzéki körökben is, jóllehet ismert volt, hogy Brazília már nem hívott le az utóbbi időben semmilyen összeget az IMF-hitelkeretből, jelezvén, hogy kikászálódott súlyos pénzügyi válságából, gazdasága megerősödött, jól fejlődik. Tavaly a brazíl GDP 5,2-5,4 százalékkal növekedett és az országnak közel 26 milliárd dolláros kereskedelmi többlete képződött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25