Gyurcsány: nincs szükség a költségvetés kiigazítására

MTI
"A magyar gazdaság jó pályán halad, stabil pályán halad, huszonegynéhány éve nem volt ilyen alacsony az infláció, Európában dicséretesnek számító magas növekedési pályán vagyunk, idén újra (...) vagy négy százalékkal növekedni fog (....) a bérek és nyugdíjak vásárlóértéke" - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Rádiónak adott, kedden felvett nyilatkozatában. A költségvetés hiánya akkora, amekkorának terveztük - közölte, és emlékeztetett arra, hogy a jegybank elnöke is úgy nyilatkozott korábban, hogy "az idei költségvetés minden korábbi költségvetésnél megalapozottabb és körültekintőbb".

"Én nem látok olyan folyamatot, amely miatt erre sort kellene keríteni" - mondta a költségvetés esetleges kiigazítását firtató újságírói kérdésre. A kormányfő közölte, tanult politikai elődei leckéjéből, abból, hogy a fellazított költségvetés "előbb-utóbb benyújtja a számlát".

"Költségvetés politikában nem tartom jó tanítómesteremnek a két elődömet" - utalt Medgyessy Péterre és Orbán Viktorra. A tervekhez ragaszkodni akaró, azt megtartani kívánó költségvetési politikát szeretnék gyakorolni - mondta, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy elegendő tartalékot is képeztek "éppen arra, hogyha baj lenne, akkor ne kelljen a költségvetést kiigazítani".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58