Adóegyszerűsítési javaslatcsomag a gazdasági bizottság előtt

MTI
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormánypárti képviselők 15 igen, az ellenzékiek 6 nem szavazata mellett általános vitára bocsátotta az adókról és járulékról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Pölöskei Pálné, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető helyettese elmondta: a javaslat olyan egyszerűsítéseket tartalmaz, amelyek az adózóknak idő- és pénz megtakarítást jelentenek, de a költségvetési bevételben összességében nem okoznak változást. Példaként említette a személyi jövedelemadó (szja) törvény azon módosítását, amely az iparűzési adóalap csökkentéséhez szükséges kedvezmények igénybevételét teszi könnyebbé azzal, hogy a köztartozások széles körét leszűkíti az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál fennálló adótartozásra.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosító javaslata szerint, a jóhiszemű adózók védelmében, az adótitok szabályok lehetővé tennék, hogy az érintettek üzleti partnereik nevét, adószámát, székhelyét az adóhatóság honlapján közzétett nyilvános adatbázisból megismerhessék, illetve az általuk ismert információk valóságtartalmáról meggyőződhessenek.

Fónagy János (Fidesz), a bizottság alelnöke közölte: szakmailag nem vitatja az előterjesztést, ám kifogásolta, hogy a javaslat nem csökkenti az adózók terheit, ezért a Fidesz nem támogatja annak általános vitára bocsátását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25