Terjeszkedik a bauMax

MTI
Az osztrák bauMax barkácsáruház lánc 2006-tól kiterjeszti működési hatókörét Romániára és Bulgáriára is, forgalmát a következő öt évben több mint ötven százalékkal 1,5-1,6 milliárd euróra tervezi növelni. A cég 2004-ben lépte át a milliárdos forgalmi küszöböt kilenc százalékos növekedési ütemmel.

Romániai csapatát már összeállította a bauMax: első, kísérleti jellegű áruházát Bukarestben nyitja majd meg, amit két éven belül négy további követ. Bulgária 2007-ben kerül sorra. Terjeszkedési tervével a bauMax az ágazat tíz legnagyobbika közé kíván emelkedni Európában. Jelenleg a 15-ik helyen áll.

2004-ben 1,001 milliárd eurós forgalmának közel felét termelte ki a közép-európai térségben. Összesen 53 üzlettel rendelkezik Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. Ezek összesen 471 millió euró forgalmat termeltek 13 százalékos növekedéssel. Különösen nagy növekedést értek el a magyarországi és szlovákiai érdekeltségek. Horvátországban is tovább kívánja bővíteni hálózatát a bauMax, 2006-ban három új áruházat nyit meg, és összesen 11 áruház létesítése szerepel a terveiben. Ausztriában a meglévő üzleteit bővíti, meglévő 68 áruháza 25 százalékos piaci részesedést biztosít számára.

A bauMax jelenleg 88 százalékban az Essl család és 12 százalékban a Spar-csoport tulajdonában van, miután a társaság 2004-ben befejezte részvény-visszavásárlási programját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58