Egyesülne a Malév szibériai kérője

MTI
2005.05.31. 10:49
A szibériai KrasAir egyesülhet négy másik orosz légitársasággal, s a tervezett holdingba bekerülhet a Malév is, amelynek megvételéről a KrasAir részvényesei tárgyalnak - jelentette a Vedomosztyi keddi számában.

A KrasAir (Krasznojarszkije Avialinyii) a negyedik az orosz légitársaságok rangsorában, 51 százaléka állami kézben van, míg mintegy 40 százaléka Borisz Abramovics vezérigazgató kezelésében - jegyezte meg az orosz üzleti lap, amely szerint a KrasAir magánrészvényesei tárgyalásban állnak az orosz kormánnyal vállalatuknak a DAL (Domogyedovszkije Avialinyii), a Samara (Szamara), az Omskavia (Omszkavia) és a Sibaviatrans (Szibaviatransz) légitársaságokkal való egyesítéséről.

A kormányhivatalnokok holding létrehozását pártolják, és nem bánják, hogy ebben az állami hányad már csak 32 százalék lenne, mert e pakett jelenleg 79,1 millió dollárra becsült értéke 2009-re 153 millióra nőhet, s az állam amúgy is el akarta adni részesedését ezekben a légitársaságokban - adta hírül a Vedomosztyi, hozzátéve: a KrasAir, a DAL és az Omskavia magánrészvényesei 57 százalékkal, a Samara tulajdonosai 5,3 százalékkal részesedhetnek az új holdingban, amely Alekszandr Misarin közlekedési miniszterhelyettes szerint repülőgéppark tekintetében az első, míg bevétel és utasforgalom tekintetében a második számú orosz légitársaság lehet az Aeroflot mögött.

A Vedomosztyi szerint a közlekedési tárca hétfőn megbízta a Rosbankot (Roszbank) és az állami vagyonügynökséget, hogy szervezzék meg az öt orosz légitársaság felértékelését, amelyek együtt 3,3 millió utast szállítottak a múlt évben (ebből a KrasAir 1,9 milliót). A holdingba bekerülhet a magyar Malév is, amelynek megvételéről a KrasAir részvényesei tárgyalnak - jelezték orosz tisztségviselők, hozzátéve, hogy szó van a Vladivostokavia (Vlagyivosztokavia), a Tomskavia (Tomszkavia) és más orosz légitársaságok bevonásáról is.