Drasztikus leépítésbe kezd a GM

Napi Gazdaság
2005.06.09. 08:46
Költségei csökkentése érdekében fizikai dolgozóinak közel negyedétől megválik az USA-ban a General Motors autógyár. A következő három évben 25 ezer egyesült államokbeli gyártási munkahely megszüntetésével és több üzem bezárásával kíván egyenesbe jönni az amerikai General Motors (GM), a világ legnagyobb autógyára.

Rick Wagoner vezérigazgató szerint a terv végrehajtása évi 2,5 milliárd dollár megtakarítást fog eredményezni. A 2004. végi adatok szerint a vállalatnak 150 ezer alkalmazottja volt, közülük 110 ezren dolgoztak a termelésben. A program nem jár elbocsátási hullámmal, a GM-nél ugyanis évente 5 százalékos a lemorzsolódási arány, így a fogyókúra nagyrészt azzal megvalósítható, ha nem töltik be a megüresedő állásokat.

Amióta Wagoner öt éve átvette az irányítást, a GM 80 ezer munkahelyet szüntetett meg, ebből 39 ezret Észak-Amerikában, de ez nem volt elég a piacvesztés megállításához.

A bezárandó gyárak számáról egyelőre nincs döntés, de a UBS Securities befektetési bank szerint akár négy összeszerelő üzem is feleslegessé válhat, tekintettel arra, hogy a GM évi ötmillió személy- és teherautót tud eladni, kapacitása viszont hatmilliós.

Az autógyár korábban bejelentette, hogy 12 ezer állást szüntet meg európai érdekeltségeinél, az Opelnél és a Saabnál. A vállalat az első negyedévet 1,1 milliárd dollár veszteséggel zárta - az észak-amerikai autógyártási tevékenység eredménye mínusz 1,3 milliárd dollár volt -, aminek fő oka az, hogy felduzzadtak az alkalmazottak és a nyugdíjasok egészségügyi ellátásának költségei.