Németországban gyárt repülőgépmotort a Rolls-Royce

MTI

A brit Rolls-Royce konszern Németországba helyezi át utasszállító gépekbe való hajtóművei gyártásának egy részét. A kis- és középnagyságú Airbus gépekhez való V2500-as sorozatot a jövőben a Berlintől délre fekvő Dahlewitz üzemben gyártják majd. Az üzemben egy éven belül kétszáz új munkahely létesül. A hajtóműveket eddig a brit Derby üzem állította elő.

A Rolls-Royce gyártókapacitás átszervezéssel és szakismeret koncentrációval indokolta döntését. Az áthelyezéssel az Airbus A380-as óriásgéphez és a Boeing Dreamlinerhez való Trent hajtóművek gyártásához teremti meg a szükséges kapacitást a brit üzemben.

Dahlewitzben eddig a Rolls-Royce egy tervező központja működött, ahol a V2500-as sorozat által megtestesített technológia továbbfejlesztésével foglalkoztak. A Rolls-Royce, az MTU, a Pratt & Whittney és a Japanese Aero Engines Corporation cégek együttműködésével kifejlesztett hajtóművek az Airbus A319, A320 és A321 típusait, valamint az A319-es üzleti gépet hajtják. A hajtómű értékesítésére a cégek 1983-ban alapították meg az Aero Engines vállalatot, amelyben a Rolls-Royce 32,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. Évente 250-300 hajtómű készül el. Jelenleg több mint ezer repülőgép jár V2500-as hajtóművel.

A Dahlewitz-i Rolls-Royce üzem Brandenburg tartomány legnagyobb exportőre. Nem messze tőle Ludwigsfelde városban az MTU szintén repülőgép hajtóműveket állít elő. A Rolls-Royce Dahlewitz mellett még a hesseni Oberurselben rendelkezik üzemmel. A két telephelyen összesen 2000 alkalmazottja dolgozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17