Füzes Péter hangsúlyozta: miközben a vállalat őrzi vezető helyét az adatbázisok területén, előrelépett az üzleti alkalmazások szegmensében. Ez utóbbi területen a növekedés elsősorban a legnagyobb és a közepes cégek, ezen belül a pénzügyi és a távközlési szektor keresletbővülésének köszönhető. A közigazgatásra az elmúlt pénzügyi évben továbbra is a költségmegtakarítás és a nagy beruházások halasztása volt jellemző - tette hozzá. Az ügyvezető a június 1-jén kezdődött idei pénzügyi évről elmondta, hogy további növekedést terveznek, különösen az üzleti alkalmazások területén. Úgy vélte, a pénzügyi és a távközlési szektor ezután is nagy megrendelőjük lesz, s pozitív elmozdulás várható a közigazgatás megrendeléseiben is. Füzes Péter reméli azt is, hogy az uniós források az év során eljutnak a kis- és közepes cégekhez, s ez kedvező hatással lesz informatikai beruházási kedvükre.
Nőtt az Oracle bevétele
Az Oracle Hungary árbevétele az elmúlt pénzügyi évben is nőtt, ezen belül az alkalmazás üzletágé 75 százalékkal, a tanácsadásé több mint 20 százalék fölött - mondta Füzes Péter ügyvezető igazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A 2004. június 1-jétől 2005. május 31-ig tartó pénzügyi évben az árbevétel több mint fele partnereiken keresztül folyt be. Az ügyvezető elmondta: anyavállalati előírások miatt pontosabb számokat nem közölhet a magyarországi üzletmenetről.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58