Brüsszel dicséri a magyar hiánycsökkentés lépéseit

MTI/Index

Az Európai Bizottság szerint a magyar hatóságok hatékony lépéseket tettek az idei államháztartási hiány csökkentésére, a GDP 3,6 százalékát kitevő idei hiánycél elérésére. A testület szerdai üléséről kiadott közlemény szerint azonban Magyarország költségvetési helyzete továbbra is ingatag, ezért az ez évi túlzott hiány kiigazításához valamennyi tervezett intézkedést hatékonyan végre kell hajtani, és ha az év folyamán túlköltekezés jelentkeznék, kiegészítő intézkedéseket kell tenni, amire a magyar kormány kötelezettséget is vállalt.

Az Európai Bizottság szerint az idei egyszeri intézkedések lejárta és a nemrégiben bejelentett adócsökkentések miatt jövőre a bevételek csökkenni fognak, a beruházási kiadások pedig várhatóan emelkednek. Mind az idei, 3,6 százalékos, mind a jövő évi, 2,9 százalékos hiánycélt a magyar kormány tűzte ki konvergenciaprogramjában - emlékeztetett a bizottság közleménye.

Mivel az EU-szervek néhány hónappal ezelőtt azt tapasztalták, hogy ezt a konvergenciaprogramot Magyarország nem tudja betartani, a tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa elindította a túlzott deficit miatti eljárást, és ennek keretében július 8-ig kért beszámolót a magyar hatóságoktól a megtett hiánycsökkentő lépésekről. Ez a tájékoztatás megtörtént, és az így kapott információkat értékelte mostani állásfoglalásában az Európai Bizottság. A szerdai bizottsági ajánlás, amely szerint az uniós deficitfelügyeleti eljárásban jelenleg nincs szükség további lépésekre Magyarország ügyében, ősszel kerül a miniszteri tanács elé.

Veres János pénzügyminiszter azt mondta: az EB szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében elismeréssel szól a kormány, az államháztartással kapcsolatos intézkedéssorozatáról. A kormány értékelése szerint a bizottság jelentése visszaigazolja, hogy a kabinet minden eddigi költségvetési ígéretét teljesítette. A második félévben újabb intézkedések már nem várhatók, csak a korábbi döntések - így például a játékadó emelése szeptember elsejétől - megvalósítására készül a kormány.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31