PM: légből kapott hír a tízezres minisztériumi elbocsátás

MTI

"Légből kapott, rosszindulatú feltételezésnek" nevezte a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára azt a sajtóinformációt, hogy a tárca tervei szerint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátaniuk a minisztériumoknak.

A Magyar Nemzet című napilap a birtokába jutott pénzügyminisztériumi kimutatásra hivatkozva szombaton azt írta: több mint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátania a minisztériumoknak. A Magyar Hírlap szintén tízezer köztisztviselő elbocsátásáról írt.

"A Pénzügyminisztériumban nem készült ilyen előterjesztés, amely bármilyen létszámcsökkentésről szólna ebben az évben, vagy akár a jövő évben a közszférában, és nem is számolunk létszámcsökkentéssel" - mondta Katona Tamás az MTI-nek szombaton.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04