Az iparűzési adót az önkormányzatok a több tétellel - az anyagköltséggel, az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével (alvállalkozói teljesítésekkel) - csökkentett nettó árbevétel alapján vetik ki a vállalkozókra, az adó törvényi felső mértéke 2 százalék. Az adónemnek jelentős szerepe van az önkormányzatok gazdálkodásában, ugyanis a teljes bevételük több mint 10 százalékát biztosító helyi adók 85 százalékát adja. Tavaly az önkormányzatoknak 310 milliárd forint bevételük származott az iparűzési adóból, az idei évre pedig ezen a címen 318,9 milliárd forint bevételt terveztek a költségvetésben. Az utóbbi időben azonban sajtóhírek szerint több gazdálkodó cég kétségbe vonja ennek az adónemnek a jogszerűségét, hangoztatva, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta nem lehetne kivetni. A hivatkozás alapja a forgalmi típusú adókra vonatkozó uniós szabályozás, amely szerint minden tagállam csak egy forgalmi típusú adónemet tarthat fenn, ez pedig az áfa. Az említett irányelv azonban Kónya László szerint a közvetett adók - ilyen az áfa - harmonizációjáról szól, az iparűzési adó azonban közvetlen adó, így az irányelv hatálya nem terjed ki rá.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon