Csökkent a Danone nyeresége

MTI

A francia Danone élelmiszeripari vállalat adózott eredménye az első félévben 347 millió euróra csökkent a tavalyi első félévi 547 millió euróhoz képest egyszeri tételekkel együtt, IFRS szerint, jóllehet részesedések eladásából 700 millió euró tőkenyeresége származott.

Az üzemi eredmény 857 millió euróra nőtt 820 millió euróról, a rátája 13,3 százalékra javult 13,1 százalékról, jelentették a vállalatnál csütörtökön. A bevétel 6,437 milliárd euróra gyarapodott 6,257 milliárdhoz képest.

A piacon hetek óta terjed a híresztelés, hogy az amerikai Pepsi Co. meg akarja venni a Danone-t, de a francia vállalatnál a csütörtökön kiadott beszámolóban erre egyetlen szóval sem utaltak, a vállalat elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy noha a "pletykát komolyan kell venni", ellenséges felvásárlási kísérletnek eddig nem tapasztalták jelét.

Az első negyedévben a vártnál jobban nőttek a Danone bevételei, 0,8 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, miután a tejipari termékek értékesítésének növekedése ellensúlyozta a keksz- és ásványvíz üzletágban üzletrész-eladások okozta visszaesést.

Az árbevétel a márciussal végződött negyedévben 3,15 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 3,12 milliárd helyett. Szervesen - azonos csoportösszetételre, változatlan valutaárfolyamokkal, azonos számú munkanapra számolva - a növekedés 5,1 százalékos lett volna. A tavalyi első negyedben 9,8 százalékos volt a szerves növekedés, ugyancsak az egy évvel azelőttihez viszonyítva. Ehhez az erős bázishoz képest különösen jónak tartják a cégnél az idén folytatódó javulást.

Európában 0,2 százalékkal visszaesett az értékesítés, Ázsiában 1,3 százalékkal nőtt, a világ többi részén - Észak- és Dél-Amerikával együtt - 4 százalékkal emelkedett.

A társaság az idei év egészében az árbevétel 5-7 százalékos növekedését várja, a profitráta 0,2-0,4 százalékponttal, az adózott eredmény 10 százalékkal fog növekedni a vállalati előrejelzés szerint, ezt csütörtökön is megerősítették.

Tavaly a Danone adózott eredménye 317 millió euró lett, jócskán elmaradva a 2003-as, 839 millió eurós eredménytől, ásványvizes üzletrészek eladása miatt. Az üzemi eredmény ugyanakkor 6,3 százalékkal 1,7 milliárd euróra javult. Eladásai 4,3 százalékkal nőttek, elérve a 13,7 milliárd eurót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58