Négy hónapos csúcson a forint

MTI

A forint csütörtökön négyhónapos csúcsra erősödött az euróval szemben a bankközi devizapiacon, az euróval négy óra tájban 245,60/80 forinton kereskedtek, mintegy 60-70 fillérrel gyengébben a szerdai 246,25/30 forintnál.

A forint 22 bázisponttal 12,98 százalékra erősödött a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 245,25 és 246,20 forinton kereskedtek, a forint utoljára március közepén volt olyan erős, mint csütörtökön.

A dollár heves árfolyamingadozását előbb az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnökének szerdán este a kongresszusban elmondott gazdaságértékelése okozta. A szerdán késő este még 205,10 forint körül jegyzett dollár reggel 201,90 forintra gyengült a Greenspan-beszéd hatására. A hírre, hogy a kínai jüan tíz év után elszakad a dollártól és a pekingi jegybank 2,1 százalékkal felértékelte a dollárhoz képest, 200 forint alá esett a dollár, majd az újabb londoni robbantásokról érkező hírek után 201,28/48 forintig korrigált az árfolyam.

Úgy tűnik, hogy a rögzített árfolyamrendszert alkalmazó ázsiai országok követik Kínát, csütörtöktől már a malajziai ringitt árfolyamát is valutakosárhoz képest jegyzik. A kereskedők elmondták, hogy a régiós valuták mind erősödni kezdtek a kínai valutakosár bevezetésének hírére, a Londonból érkező hírek hatására a kivárás vett erőt a piacokon.

A forintpiacon nyugalom és alacsony forgalom volt, az overnight és a tomnext kamat 6,70/75 százalékon maradt. Úgy tűnik, hogy a piacon van elegendő likviditás a folyó finanszírozási szükséglet teljesítésére.

Az állampapírokat nem érintették a deviza- és a részvénypiacokat megmozgató hírek a kereskedők beszámolója szerint. A 2008/E hároméves államkötvény mai aukcióján a több mint háromszoros jegyzés lehetővé tette, hogy a tervezett 50 milliárd forintnál 10 milliárddal többet értékesítsen az Államadósság Kezelő Központ. A 6,17 százalékos aukciós átlaghozam egy bázisponttal volt alacsonyabb a szerdai másodpiaci referenciahozamnál. Az állampapírok másodpiacán a rövid lejáratokon 1-4 bázisponttal csökkent, a hosszabb lejáratokon 1-3 bázisponttal emelkedett a hozamszint.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58