Nyertes uniós pályázatok 464 milliárd forint értékben

Napi Gazdaság
Tovább gyorsult az elmúlt időszakban a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázatok feldolgozása: a július közepéig beérkezett 22 ezer 589 pályázat 77 százaléka tekintetében már végleges döntést hoztak a felelős minisztériumok. Március végén 18 ezer 160 benyújtott pályázatnál ez az arány 69 százalékos, az elmúlt év végén pedig 16 ezer pályázat mellett 55 százalékos volt.

A nyertes pályázatok száma július közepén 9 ezer 131 volt, szemben a március végi 6 ezer 257 darabbal. Ezzel eddig 464 milliárd forint értékű támogatás talált gazdára, ami a Magyarországot megillető hároméves támogatási keret több mint 68 százalékának felel meg. A nyertes projektek az ország mintegy 1600 települését érintik, és több mint 30 ezer új munkahely megteremtéséhez, valamint majdnem 86 és félezer meglévő munkahely megtartásához járulnak hozzá.

A nyertesek kétharmada - több mint 6 ezer pályázó - július végén már támogatási szerződéssel is rendelkezett. A pályázók számára eddig kifizetett támogatás összértéke 25,1 milliárd forint, vagyis az elmúlt év végi adat ötszöröse és az idei első negyedéves mutató két és félszerese. A szerződéskötések nagy számának köszönhetően a következő időszakban várhatóan lendületet kap a projektek megvalósítása, és ennek megfelelő ütemben gyorsulhatnak a kifizetések is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58