A gabonatáblák egynegyedén végeztek az aratással

MTI
A legfrissebb adatok szerint a mintegy egy millió hektáron elvetett búza 40-45 százalékát takarították be eddig, az időjárás miatt 2-3 hetes késéssel kezdődött meg az aratás - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára szerdán Szolnokon, a megyei aratási koordinációs bizottság ülése előtti sajtótájékoztatón. A hozamok elmaradnak a tavalyi rekordtól, a gazdák jó közepes terméssel számolhatnak - tette hozzá Pásztohy András. A hektáronként átlagban 4-4,5 tonnát adó búza minősége változó. Az esős időszak előtt learatott búza kiváló, míg a többször megázottaknál az esésszámmal és sikértartalommal problémák vannak.

Az FVM politikai államtitkára jelezte: a kormány összefogva minden érdekelttel mindent megtesz, "hogy minden szem gabonának megfelelő minőségű raktárban legyen helye". Ennek érdekében elsősorban a most folyó raktárépítéseket kell felgyorsítani. Az idén 60 mezőgazdasági vállalkozás 2,5 millió tonna összkapacitással épít meg tárlóhelyeket, és 6-7 raktárt már augusztusban átadnak az új búza befogadására. Pásztohy András az értékesítésről úgy vélekedett, hogy a jó minőségű étkezési búzát nagyon fogják keresni a malmok, az ára az intervenciós ár, azaz 25 ezer forint körül alakul tonnánként.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17