A vártnál jobb eredmény az Alcatelnél

MTI

A francia Alcatel távközlési konszern adózott eredménye a második negyedévben 208 millió euróra nőtt a tavalyi második negyedévi 117 millióhoz képest, elsősorban a mobil üzletág bővülésének köszönhetően. Az üzemi eredmény 263 millió euróra emelkedett 257 millióhoz képest.

Európa második számú és a világ harmadik távközlésiberendezés-gyártójának árbevétele 8,5 százalékkal 3,14 milliárd euróra emelkedett a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - változatlan árfolyamokon 10 százalékos lett volna a növekedés -, a részvényarányos eredmény 8,3 százalékkal 0,13 euróra emelkedett.

Elemzők 2-3 százalékos forgalomnövekedést vártak, és az eredmények is meghaladták az előrejelzéseket. A vállalatnál egész évre 5-8 százalékos bevétel-növekedést jósolnak.

A vállalat közlése szerint a növekedés a vártnál jóval nagyobb volt a mobil üzletágban, elsősorban a feltörekvő piacokon keresletének bővülése miatt, igazolva egyszersmind a kínai vegyesvállalat megalapítását, amelybe a mobilkészülék-gyártást bevitték. Ugyanakkor a vezetékes üzletágban is lassúbb volt a csökkenés, mint amire korábban számítottak.

A társaság jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben, csökkentették a költségeket, és a távközlési berendezések globális piacon mutatkozó általános keresletcsökkenése miatt jobban összpontosítanak a feltörekvő piacokra.

Az első negyedévben az Alcatel - a világ legnagyobb szállítója széles sávú internet-berendezésekből - 124 millió eurós adózott eredményt ért el a tavalyi utolsó negyedévi 25 millió euró helyett, de az eredmény visszaesett a tavalyi első negyedévi 278 millió euróhoz viszonyítva. Ezt a "nagyon versengő" piaci környezettel magyarázták a cégnél, és azzal, hogy a tavalyi év eleji eredmény nagyobb egyszeri bevételt tartalmazott részesedések értékesítéséből, mint az idei.

Az üzemi eredmény 107 millió euróra nőtt, ez fordítva: a tavalyi utolsó negyedévi, 468 millió eurós eredményhez képest esett vissza, ellenben 27 százalékkal jobb volt a tavalyi első negyedévi 84 millió eurónál. A rátája 4,1 százalékos volt. z egész évre továbbra is 10 százalékos rátát valószínűsítenek a cégnél.

A forgalom 2,607 milliárd euró volt - az elemzők 2,614 milliárdra számítottak -, kisebb a negyedik negyedévi 3,806 milliárdnál, de 3,7 százalékkal több a tavalyi első negyedévi 2,515 milliárdnál. Változatlan euróárfolyamon 6,1 százalékos lett volna a növekedés.

Tavaly az Alcatel javította helyzetét 2003-hoz képest, de jelentősen elmaradt a piaci várakozástól. A tavalyi évről még nem fizetnek osztalékot, de azt ígérték, hogy erről az évről "már lesz valami".

Tavaly az egész évi adózott eredmény tavaly 281 millió euró lett a 2003-as 1,94 milliárd eurós veszteség után. A pénzforgalmi többlet 978 millió euróra gyarapodott 449 millióról, a nettó értékesítés 12,27 milliárd euróra nőtt 11,61 milliárdról.

Az idei első negyedre és az egész évre is a forgalom további, 3-5 százalékos növekedését jósolták korábban a vállalatnál. A 2003-as eredményeket módosították, leszámítva a száloptikai tevékenységet, a mobilkészülék-gyártást és más tevékenységeket, amelyeket tavaly kivettek a csoportmérlegből. Az Alcatelnél tavaly áprilisban közölték, hogy a kínai TCL céggel vegyesvállalatot alapítanak mobilkészülékek gyártására. Az Alcatelnek 45 százaléka van a közös cégben, TCL-részvényekre való átváltás opciójával, 55 százalék pedig a kínai partneré, amely 55 millió eurónak megfelelő készpénz-befektetéssel járult hozzá az alapításhoz. Az Alcatel 45 millió eurót fektet be, és a közös vállalatba vitte a mobiltelefon-üzletágát. A japán-svéd Sony Ericcson után ez a második európai próbálkozás olcsóbban termelő ázsiai partnerrel vegyesvállalatban föllendíteni a készülékgyártást - a jelek szerint sikerrel -, amely az Alcatelnél korábban veszteséges volt. Az Alcatel, háromévi sorozatos veszteség után, a tavalyi első negyedévtől ismét nyereséges, mindenekelőtt a mobilhálózati berendezések iránt növekvő keresletnek köszönhetően.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58