Déltől négyig sztrájk Ferihegyen

MTI
Déltől ismét sztrájk lesz Ferihegyen, jelentette be a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete. A Budapest Airport Rt.-nél (BA) dolgozó földi kiszolgálókat, repülőgépszerelőket, műszaki eszközök kezelőit, poggyászrakodókat és fedélzeti karbantartókat tömörítő (LDFSz) és a cég vezetői csütörtökön eredménytelenül egyeztettek, ezért péntek 12 órától 16 óráig a dolgozók újból beszüntetik a munkát.

A sztrájk tizenhárom induló járatot érint - tájékoztatott a BA, amely közleményében utal arra: csalódottan vette tudomásul a szakszervezet lépését, mivel úgy értelmezte, hogy a csütörtöki egyeztetés sikeres volt.

A BA közleménye szerint a sztrájk miatt több órás késés várható a Luxair, az easyJet, a Wizzair, a British Airways, a Travel Service, a Sky Europe, az SN Brussles, a Turkish Airlines és a easyJet-Swiss légitársaságok által üzemeltett járatokon.

Vasárnap este már volt egy háromórás sztrájk, a benne résztvevő 30 munkavállaló közül ötöt a héten elbocsátottak. A Budapest Airport Rt. szerint csupán az augusztus elsején lejáró munkaszerződésű dolgozók munkaviszonyát nem hosszabbították meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58