Hortenzia, Gergő
-1 °C
8 °C

A Mol húzhatja a tőzsdét

MTI
2005.08.09. 10:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,77 pontos emelkedéssel, 21.183,12 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödés. A szakértők vegyes ármozgásokat várnak.

Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője szerint a bankszektor részvényeit pozitívan befolyásolhatja az FHB reggel közzétett gyorsjelentése, amelyben a pénzintézet a vártnál jobb első féléves eredményeket közölt. Elmondta, hogy a magas olajár miatt általánosan negatív a külföldi piacok hangulata, ami kis korrekciót okozhat a magyar börzén is. A Molt azonban továbbra is kedvezően érinti a magas olajár, így a Mol és a bankpapírok erősödése összességében enyhe BUX-emelkedést eredményezhet.

Fazekas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője az FHB piacán szintén pozitív reakcióra számít a kedvező gyorsjelentés hatására. A többi papírban azonban elképzelhetőnek tart egy kis negatív korrekciót, amit elsősorban a világ tőzsdéit jellemző pesszimista hangulat válthat ki.

A BUX hétfőn 270,85 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 21.129,35 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,17 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a pénteki záráshoz viszonyítva. A Mol 520 forinttal, 2,51 százalékkal 21.220 forintra erősödött, az OTP árfolyama 130 forinttal, 1,68 százalékkal 7.850 forintra nőtt. A Richter 20 forinttal, 0,06 százalékkal 30.800 forintra esett, a Magyar Telekom 3 forinttal, 0,33 százalékkal gyengült, 912 forinton fejezte be a kereskedést.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?