Hetvenszeres áremelkedés az OTP-nél

Napi Online
2005.08.10. 12:53
Pontosan tíz évvel ezelőtt, 1995. augusztus 10-én 1150 forinton debütált a Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank részvénye, melynek árfolyama azóta - a részvények tizedelését is figyelembe véve - az idén augusztusban elért 8900 forintos árfolyammaximum alapján hetvenszeres emelkedett - mondta mai sajtótájékoztatóján Csányi Sándor, az OTP Bank első embere.

Csányi ünnepélyes ceremónia keretében, csengetéssel nyitotta meg a mai kereskedést a tőzsdén. (A bankvezér emlékbe egy csengőt is kapott.) A banknak azonban nemcsak az árfolyama, az eredménye is jelentősen bővült: míg 1993-ban a nettó eredményt 6 millió eurót tett ki, addig a tavalyi profit 557 millió euróra rúgott, ráadásul a társaság közelmúltban ismertetett 5 éves terve szerint 2009-ben a nyereség elérheti az 1 milliárd eurót.

Az OTP Bank ügyfélköre mintegy 4 millió főből áll, a teljes csoport pedig összesen 8 millió embert szolgál ki - hangzott el a tájékoztatón, amelyen kiderült az is, hogy az OTP Bank a jövőben 15 százalékos éves eredménybővüléssel számol.