A KrasAir megóvhatja a Malév-döntést

MTI
2005.08.27. 15:38
A Malév megvásárlásától elesett AirBridge Rt. orosz főrészvényese óvást akar emelni az ÁPV Rt. döntése ellen - jelentette szombati számában a Kommerszant című moszkvai lap, amely szerint a magyar kormány politikai okból állt el a veszteséges nemzeti légitársaság eladásától. "Megfeleltünk minden feltételnek. Azt mondták nekünk, hogy mi vagyunk a győztesek. És a végén leállítják a privatizációt. Hogy lehetséges ez?" - háborgott Borisz Abramovics, aki szerint "nemcsak a vállalat (a krasznojarszki KrasAir), de Oroszország imázsát is csapás érte".

Az ÁPV Rt. pénteken végül is eladási döntés nélkül zárta le a Malév 99,95 százalékára kiírt privatizációs eljárást, bár július végén elismerte, hogy az AirBridge kínálta a legtöbbet a részvényekért. Az AirBridge 160 millió euró kifizetését ajánlotta a Malév adósságaiért, 20 millió eurót a tőkéjének emelésére, valamint 4 millió eurót a részvényeinek megvételére (nem pedig 801 ezret, ahogyan a Fidesz állította) - írta a Kommerszant, hozzátéve: Abramovics egyelőre nem tudja, milyen jogi formában fognak protestálni a KrasAir általa képviselt magánrészvényesei, akik az AirBridge 49 százalékát birtokolják. Bár Veres János pénzügyminiszter azt mondta, hogy a Budapest Airport Rt. privatizálása után, akár már novemberben újabb kísérletet tehetnek a Malév eladására, a Kommerszant rámutatott: bennfentesek szerint a magyar kormány azért mondott le a Malév eladásáról, mert a jövő tavaszi választások közeledtével nem vállalta a vitát az ellenzéki Fidesszel és a szakszervezetekkel.

Ami a KrasAirt illeti, egy darabig még stratégiai vállalat marad, vagyis az 51 százalékos orosz állami részesedés egyelőre megmarad benne. Az ITAR-TASZSZ szerint ugyanis a stratégiai vállalatok új listája, amelyből a krasznojarszki légitársaság éppúgy kimaradna, mint az AiRUnion szövetségben vele együtt részt vevő Domodedovo Airlines, további finomításra szorul, miután az elnöki adminisztráció jogi igazgatósága hibákat talált a rendelet tervezetében.