Gyorsult az orosz növekedés

MTI
2005.09.12. 10:22
Az orosz GDP a második negyedévben 6,1 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, közölte az orosz állami statisztikai bizottság. A növekedés üteme jóval kisebb a tavalyi második negyedévi 7,7 százaléknál, ám gyorsult az idei első negyedévi 5,2 százalékos többlethez képest, ugyancsak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Idén az első hét hónapban 5,7 százalékkal volt nagyobb az orosz hazai össztermék a tavalyi első héthavinál, közölték a orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztériumban augusztus végén. Tavaly az első hét hónapban a GDP 7,7 százalékkal bővült az előző évi első héthavihoz képest. A minisztérium szerint az első félévi átlagos GDP-növekedés 5,6 százalékos volt. Az idei évre az orosz kormány korábban szerény előrejelzést tett, az egész évre szóló becslést - legutóbb júniusban - 5,8 százalékra fogta vissza. Július végi becslése szerint a második félévben 6,2 százalékosnak ígérkezik a gazdasági növekedés a tavalyi második félévhez képest. A kormány jelenlegi várakozása szerint jövőre a GDP 5,6 százalékkal, 2007-ben 5,8 százalékkal, 2008-ban 6 százalékkal bővül. Nemzetközi elemzők 5,6 százalékos GDP-növekedésre számítanak az idén Oroszországban.