Trichet az európai növekedés gyorsulására számít

MTI
2005.09.14. 12:19

Az euróövezetben minden bizonnyal szerényen gyorsul a gazdasági növekedés a mostani, második félévben az erős külpiaci kereslet és a nagy vállalati nyereségek hatására, mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerdán. Egyszersmind értésre adta, hogy a folyamatot semmiképpen sem fogja kamatcsökkentéssel ösztönözni a bank.

Az euróövezet bővítéséről azt mondta, hogy a jelentkezőkkel szemben "szigorúan" érvényesíteni kell az összes belépési feltételt, miközben az euróövezet jelenlegi, szabálysértő tagjaival szemben "nagylelkűnek" nevezte a mostani bánásmódot.

Trichet úgy vélte, hogy az euróövezeti beruházásoknak javára válnak a "kivételesen alacsony" nominális és reálkamatok, és a fejlődésnek a vállalati nyereségek és a hatékonyság "erőteljes növekedése" is forrása. Hozzátette: a fogyasztás is bizonyára "fokozatosan" nő.

Az olajpiaci helyzetről azt mondta, hogy most nem "olajsokk" volt, mint a hetvenes években, amikor termeléscsökkentés miatt emelkedtek az árak. Úgy vélte, tudomásul kell venni, hogy az árviszonyok megváltoztak a kereslet nagy arányú növekedése miatt. Trichet helytelennek vélte, hogy a kormányok adócsökkentéssel próbálják enyhíteni a gondokat.

Az egész EU-ban a második negyedévben 1,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben 1,5 százalékos volt a GDP-növekedés az egy évvel azelőttihez képest. A tavalyi második negyedben 2,5 százalékos, a harmadik negyedben 2,2 százalékos, az utolsó negyedben 1,9 százalékos GDP-növekedés volt az egész EU-ban az EU statisztikai hivatalának utolsó becslése szerint, rendre az egy évvel korábbihoz képest.

Az euróövezeti országok GDP-je átlagosan 2,0 százalékkal nőtt tavaly, a 2003-as 0,5 százalékos ütem után. 2002-ben 0,85 százalékos, 2001-ben 1,59 százalékos, 2000-ben 3,48 százalékos, a megalakulás évében, 1999-ben 2,81 százalékos volt az átlagos bővülés.