Az Airbus-Boeing 'légipárbaj' legújabb fordulója

MTI
2005.11.11. 14:47
A világ ez idő szerint legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as pénteken Szingapúrba érkezett, ezzel végrehajtotta első Európán kívüli repülését. Épp egy nappal azután szállt le ott, hogy nagy vetélytársa: az amerikai Boeing 777-es egyik példánya megdöntötte a leszállás nélküli távolsági repülés eddigi világrekordját. Amíg az Airbus a délkelet-ázsiai városállam légikikötőjében tartózkodik, felmérik, hogy az ottani, igen korszerű nemzetközi repülőtér képes-s a gépóriás rendszeres fogadására és gyors, zökkenőmentes kiszolgálására. Erre azért van szükség, mert amióta csak az A380-as kigördült a szerelőcsarnokból, valószínűvé, egyes helyeken pedig biztossá vált, hogy számos nemzetközi repülőtér jelenlegi állapotában alkalmatlan a gép fogadására, főleg annak méretei miatt. Ez kisebb-nagyobb módosításokat tesz szükségessé, egészen odáig, hogy több légikikötőben ki kell szélesíteni a le- illetve felszállópályát.

Az Airbus A380-as Európán kívüli látogató-próbarepülésének következő állmása Sydney. Ami a legtekintélyesebb ellenfelet illeti: csütörtökön az amerikai Boeing 777-200LR típusú gépe Hongkongból indulva, a lehetséges leghosszabb utat választva jutott el a londoni Heathrow repülőtérre, s ezzel megdöntötte minden idők távrepülési rekordját. A jövőbeni megrendelőkért folyó versengésben az Airbus A380 a világ legnagyobb befogadóképességű - az egyes osztályok ülésszámától függően, átlagosan 555 személyt szállító -, a Boeing 777-200LR pedig legnagyobb hatósugarú utasszállító óriásgépeként vesz részt.