A törökök betiltják az alkoholfogyasztást?

euractiv.hu
2005.11.28. 10:09
A november 3-i törökországi előrehozott választásokon győztes iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megkezdte az alkoholizmus elleni harcot. Első lépésként az állami adminisztráció épületeiben található kávézókban, éttermekben tiltotta be a szeszes italok fogyasztását. Az AKP szerint az alkohol fogyasztásának tilalma a családok védelmét szolgálja. A törökországi vendéglátóiparban eddig is engedélyhez kötötték az alkoholos italok árusítását. Az új hatalom képviselői most beszüntetik az új engedélyek kiadását, a régiek megújítását pedig szinte teljesíthetetlen bürokratikus feltételekhez kötik a kormányhivatalok épületeiben.

Megfigyelők emlékeztetnek, hogy az isztambuli hivatali épületekben tíz évvel ezelőtt hasonló módon vezettek be tilalmat - akkor a jelenlegi miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan volt a város polgármestere. A szekularizált török állam mind ez idáig csak mérsékelten követte a Korán előírásait, és az országban jogilag szabályozott keretek között engedélyezett az alkoholforgalmazás. Közismert, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök gyakorló muzulmánként nem iszik alkoholt, az állami rendezvényeken gyümölcslével koccint. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) szerint a tiltás nem felel meg az európai normáknak, az EU-ban ugyanis az egyéni szabadságjogokat messzemenően tiszteletben tartják. A párt attól tart, hogy a ma még csak néhány helyen érvényes tiltást hamarosan az egész országra kiterjesztik.