A budapesti tőzsdére készül a legnagyobb orosz légiszövetség

2005.12.09. 15:48

Oroszország legnagyobb légiszövetsége, az AiRUnion, várhatóan jövő év nyarától a második legnagyobb orosz légitársaságként folytatja. A jelenleg öt légitársaságból álló szövetség egyesülési folyamata előrehaladott fázisban van. A háromlépcsős folyamat a tervek szerint 2006. középétől irányozza elő az egységes vállalatban működést. Az orosz polgári légiközlekedés 1923-as kezdete óta ez lehet a legjelentősebb esemény az orosz légipiacon.

"Az egységes AiRUnion természetesen illeszkedhet majd egy globális légiszövetségi tengelybe és terveinkben Magyarország stratégiai szerepet játszik. Ennek komolyságát jelzi, hogy fontolóra vettük részvényeink budapesti bevezetését," - mondta Borisz Abramovics, az AiRUnion elnöke, egyben a KrasAir vezérigazgatója és a Malév-ot megvásárolni kívánó AirBridge Rt. részvényese, aki egy tegnapi moszkvai sajtóeseményen azt is bejelentette, hogy az AiRUnion csatlakozási tárgyalásokat folytat a oneworld légiszövetséggel.

Az AiRUnion szövetség öt légitársaságot foglal magába: a KrasAir Airlines-t, a Domodedovo Airlines-t, a Samara Airlines-t, az Omskavia Airlines-t és a Sibaviatrans Airlines-t. A szövetség idén várhatóan 4 milliós utasforgalmat bonyolít. Az AiRUnion flottája több mint száz repülőgépből áll. A megkezdett modernizációs folyamat következményeképpen, ennek már egynegyede modern nyugati gyártmányú gép. A szövetség idei árbevétele előreláthatólag 850-900 millió USD körül alakul majd.