Új plaza épül Nyíregyházán

MTI
2006.01.18. 16:00
Tízmilliárd forint összegű befektetéssel felépíti a Városkapu Center kereskedelmi és szolgáltatási központot Nyíregyházán a budapesti BMZ Ingatlanforgalmazó és Befektető Részvénytársaság. A cég projekttársaságot alapít a nyáron induló beruházás megvalósítására, amelynek finanszírozására már 36 millió eurós banki ajánlattal is rendelkezik - közölte Bessenyi Zoltán vezérigazgató szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol Csabai Lászlóné polgármesterrel és Igaz Gézával, az építési területet eladó Ny. Bővítés Kft. ügyvezető-igazgatójával aláírta az üzleti szerződést.

A Városkapu Center nyíregyházi belvárosban, az egymással szomszédos Jókai Mór és Nagy Imre téren épülő fel 2007. őszére. A létesítményben 19.000 négyzetméteren 80 üzletet és szolgáltató helyet alakítanak ki, a központ alatt pedig kétszintes, 670 gépkocsi elhelyezésére szolgáló mélygarázs lesz. Bessenyei Zoltán elmondta: a központot Bán Ferenc Ybl-díjas nyíregyházi építész tervezi, aki egykor a budapesti Erzsébet térre elképzelt új Nemzeti Színház tervezője volt. A vezérigazgató kiemelte, hogy világszínvonalú, nyugat-európai és amerikai minták alapján készülő létesítményt építenek, amelynek üzleteit bérbe adják, s a befektetési összeg rövid lejáratú megtérülésére számítanak. Az építtetők szeretnék, ha valamennyi helyi lakossági szolgáltatást végző cég ügyfélszolgálati irodát nyitna az épületben, s így egy helyen intézhetnének mindent a 120 ezres nagyváros lakói.

A cégvezető a létesítményről elmondta: a két téren külön-külön épületrészt alakítanak ki, amelyet a belvárosba vezető út felett híd köt majd össze, s erről kapta a Városkapu nevet az új kereskedelmi és szolgáltatási központ. Csabai Lászlóné polgármester a szerződés-aláírási ceremónián kiemelte: Nyíregyháza belvárosának nagy szüksége van egy modern bevásárlóközpontra és szolgáltatói centrumra, illetve mélygarázsra is, a parkolási gondok miatt.