Húsz százalékkal több utast szállított tavaly a CSA

MTI
2006.01.25. 12:10
A cseh nemzeti légitársaság (CSA) 5,2 millió utast szállított tavaly, 20 százalékkal - 860 ezerrel - többet, mint 2004-ben, közölte Prágában Jitka Novotná, a CSA szóvivője.

Az utasok számának növekedése elmaradt a cég várakozásától, a korábbi vezetés úgy becsülte, hogy 2005-ben 5,4 millió utast fog szállítani.

Előzetes adatok szerint a CSA tavalyi gazdálkodása 330 millió koronás veszteséggel zárult, a 2004-es, nagyjából hasonló méretű nyereség helyett. Egyes szakértői vélemények szerint a veszteségekért a cég vezetése viseli a felelősséget.

Jaroslav Tvrdík, a CSA volt elnöke, aki a közelmúltban távozott a cégtől - a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt választási kampánystábjának lett a főnöke -, visszautasította a bírálatokat. - Semmiképpen sem a CSA gazdasági eredményei miatt távoztam - mondta újságíróknak Tvrdík.

A CSA tavaly 40 ezer repülőutat teljesített, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A gépek telítettsége 70,1 százalékos volt, 0,4 százalékponttal kisebb, mint 2004-ben.

A charterjáratokon tavaly 706 ezer utast szállítottak, 114 százalékkal többet, mint 2004-ben. A chartergépek legfontosabb célországai Egyiptom, Spanyolország, Törökország, Tunézia és Görögország voltak.

A CSA tavaly négy új rendszeres járatot indított Szarajevóba, Minszkbe, Szkopjébe és Zsolnára. A legnépszerűbb célállomás London, Párizs, Amszterdam, Moszkva és New York volt.