155 milliárdos árbevételt vár az Elektrolux

MTI
2006.02.23. 11:48
Az Electrolux Lehel Kft. 133 milliárd forint árbevételt ért el 2005-ben, ami 21 százalékkal, 23 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Takács János, a társaság vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Az idén az árbevétel a tervek szerint várhatóan eléri a 155 milliárd forintot.

A vállalat tavaly 5 millió darab terméket adott el - nagyobb részt külföldön -, beruházásra 11 milliárd forintot fordított. Magyarországon tavaly 2,34 millió porszívót gyártottak, ennek 0,8 százalékát belföldön adták el. Hűtőszekrényből Jászberényben 1,25 millió készült, Nyíregyházán 270 ezer. Az idén Nyíregyházán 640 ezer hűtőszekrényt gyártanak, a jászberényi termelés szinten marad, a hűtők 9,4 százalékát belföldön adták el. Fagyasztóból tavaly 550 ezret gyártottak, ennek 3,3 százalékát érétkesítették Magyarországon. Az Electrolux tavaly összesen 560 ezer terméket adott el a belföldi piacon. A társaság 2004-ben 624 millió forint helyi adót fizetett, míg tavaly 754 millió forintot. Az elmúlt évben a cég által kifizetett központi adó elérte a 4 milliárd forintot. A társaság létszáma tavaly a nyíregyházi új kombinált hűtőgépgyár beindításával 442 fővel nőtt, így éves átlaglétszáma elérte a 3736 főt. Az idén az átlaglétszám a tervek szerint meghaladja a 4220-at.