Kamatemelés várható az eurózónában

Napi Online
Februárban 2,3 százalékos volt az eurózóna inflációs rátája, szemben az egy hónappal korábbi 2,4 százalékkal - derül ki az Eurostat tegnap közzétett előzetes jelentéséből. A fogyasztói áremelkedés ütemének mérséklődése a szakértők szerint elsősorban az energiaárak által gyakorolt inflációs nyomás csökkenésével magyarázható.

A piaci elemzők a mérséklődő infláció ellenére arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa mai ülésén az irányadó kamatláb 25 bázispontos emeléséről dönt, az európai jegybankárok ugyanis az utóbbi hetekben számos alkalommal tettek erre utalást.

Erősíti a kamatemelési várakozásokat, hogy a tegnap közzétett beszerzésimenedzserindex-adatok (PMI) szerint 19 hónapja nem volt olyan dinamikus az eurózóna feldolgozóipari fellendülése, mint februárban. A háromezer vállalati vezető megkérdezése alapján összeállított mutató a januári 53,5 pontról 54,5 pontra emelkedett, meghaladva a várt 54,1 pontot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája