Felpörgött a szerb privatizáció

MTI
Szerbiában az idén meghaladhatja a 100 milliárd dinárt (1,37 milliárd dollár) a privatizációból származó bevétel, idézte pénteki számában a Vecernje Novosti című lap a pénzügyminisztert, Mladjan Dinkicet. Dinkic elmondta: a magánosításból származó bevételeket az infrastruktúra javítására, építkezésekre és gépipari beruházásokra fordítják. A fejlesztési terveket várhatóan a jövő héten mutatják be a kormánynak. Erre az évre eredetileg 30 milliárd dinár privatizációs bevétet terveztek, a Mobtel mobilszolgáltató eladásának köszönhetően azonban az összeg 100 milliárd dinár fölé emelkedik, és jócskán meghaladja a tavalyi 40 milliárdot, mondta a miniszter. A szerb kormány korábban azt közölte, hogy az idén összesen 70 nagy céget adnak magánkézbe pályázatok révén, a privatizációs ügynökség pedig azzal számol, hogy jövőre 600 kis-és közepes céget adnak el árverésen. Tavaly 36 állami nagy vállalatot értékesítettek pályázati felhívás útján, és 421 kis-és közepes vállalatot árverésen.

A magyarországi cégek közül elsősorban az OTP és a MOL érdeklődik a szerbiai befektetési lehetőségek iránt. Az OTP Bank Rt. február végén előzetes, nem kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Vojvodjanska banka a.d. Novi Sad 99,43 százalékának megvásárlására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17