Várhatóan a jövő hónapban jelenik meg az Európai Unió hivatalos lapjában a pénzintézetek tőkemegfeleléséről szóló új irányelv, amely alapján változik a bankok és hitelintézetek működési kockázatkezelése. Az irányelvet a bankok által kialakított új bázeli direktíve (Basel II) alapján alkották meg, amely értelmében immár nemcsak a hitelezési, hanem a működési kockázat ellen is biztosítani kell magukat. A Basel II alapján legkésőbb 2007-ig minden európai uniós tagországban be kell vezetniük a bankoknak az új kockázatkezelési rendszert - hangzott el a Deloitte csütörtöki sajtóreggelijén.
Hazánkban ez év végén várható a pénzintézeti törvény Basel II előírásainak megfelelő módosítása - mondta André Tamás, a Deloitte szakértője. Szendrey Attila, a cég kockázatkezelési tanácsadási osztályának vezetője az Index kérdésére elmondta: a bázeli direktívák nemcsak a bankokra, hanem a takarékszövetkezetekre is vonatkoznak. A tőkekövetelmények teljesítse ezeknek a kisebb pénzintézeteknek komolyabb terhet jelenthet, ugyanakkor a szakértők nem számítanak arra, hogy ettől emelkednének a bankolás költségei.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon