Sikertelen WTO-tanácskozás

MTI
Londonban a hét végén öt vezető állam és az EU képviselői eredménytelen egyeztetést folytattak a WTO, azaz a kereskedelmi Világszervezet keretében folyó tárgyalások előmozdítására, lényegében azzal a megállapodással álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy április végére próbálnak egyezségre jutni az agrár- és az ipari termékek nemzetközi kereskedelmének kérdéseiről. Peter Mandelson az EU kereskedelmi ügyekért felelős biztosa szerint ugyan bizonyos kérdésekben volt előrehaladás a résztvevők, azaz Ausztrália, Brazília, az Egyesült Államok, India és Japán, illetve az EU képviselői között, de arról nem szólt, hogy konkrétan miben is merült ki ez az előrehaladás. A résztvevő államok együttesen mintegy 60 százalékát jegyzik a nemzetközi kereskedelemnek.

A tárgyalások a WTO 2001-ben elindított úgynevezett dohai fordulójának keretében folytak, mely szerint a termékkereskedelem liberalizációjáról szóló megállapodást kell tető alá hozni 2007. elejére. A forduló kezdete óta több határidőt tűztek ki a vitatott kérdések, így az agrártámogatások vagy a piacok fokozottabb nyitása kérdésében, de egyik határidőre sem született érdemi eredmény. Az EU és az USA is tettek támogatáscsökkentésre vonatkozó javaslatokat, de ezek a feleket kölcsönösen nem elégítették ki. Április végére a WTO-nak már arról kellene egyeztetett listával rendelkeznie, milyen módon csökkentik vámjaikat. Ha a WTO-ban a forduló kérdéseiről megállapodás születne, akkor a Világbank becslései szerint a nemzetközi gazdaság közel 100 milliárd dolláros többletérték birtokába juthatna.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17