A skandinávok Gdanskot akarják
Az elsősorban
norvég-finn érdekeltségű Aker Yards nemzetközi hajógyártó cég
változatlanul érdeklődik a gdanski hajógyár megvétele iránt, a
Szolidaritás lengyel szakszervezet azonban most is ellenzi a
hajógyár eladását - írja a Finansavisen norvég lap lengyel
forrásokra is hivatkozva.
Gdansk egykori büszkesége, a Lenin hajógyár üzletileg már
régóta nem sikertörténet, bár a lengyel hatóságok nem szeretnék
feltétlenül oly módon biztosítani fennmaradását, hogy eladják,
hiszen felvetődött korábban annak a lehetősége, hogy összevonják más
lengyel iparvállalattal.
A dolgok azonban lassan haladnak, hiszen az eladás gondolata
lassan egy éve vetődött fel. Az Aker Yards már akkor jelezte
érdekeltségét, fejlesztési elképzelései között lehetőségként
szerepelt. A hét végén Stanislaw Woyciechowski, a gdanski hajógyár
vezérigazgatója szerint az eladás most is aktuális, de szerinte a
lengyel szakszervezetek rendkívül szkeptikusak az Akerrel
kapcsolatban. Szakszervezetik úgy látják, hogy a hajóépítő
észak-európai óriásvállalat gyors sikert akar a lengyel gyártó
megszerzésében, aztán ugyanolyan gyorsan veszni hagyja.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
3 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Kultúr
A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.
szeptember 12., 16:17