Újabb áthidaló hitelt vesz fel a Nemzeti Autópálya Rt.

Napi Online
A Nemzeti Autópálya Rt. újabb 130 milliárd forintos hitelt vesz fel. Az összeget a most épülő sztrádaszakaszokra, és előkészítő munkákra fordítják. 6 milliárd forintot pedig közúti beruházásokra költenek - közölte Béni Gyöngyi szóvivő. Várhatóan egy hónapot csúszik annak a 2,2 milliárd euró értékű hitelnek a felvétele, amelyhez kötvénykibocsátással jutna hozzá az NA Rt. Eddig 90 milliárd forintos áthidaló hitel felvételére írt ki közbeszerzési pályázatot a cég. Az összegből az M7-es és a Nyíregyházát elkerülő M35-ös építését finanszírozzák. Mint arról beszámoltunk, a kormány január végén hozzájárult az 500 milliárd forintos, közel 2 milliárd euró összegű kötvény kibocsátásához, amely az állam és Állami Autópályakezelő (ÁAK) Zrt. között a úthálózat fejlesztésére megkötendő szerződéshez kapcsolódik. A tavasszal kibocsátandó eurókötvényt a kormány a programutak finanszírozására fordítja, amely körbe az ÁAK Zrt. finanszírozásában épülő utak tartoznak. Korábbi már tájékoztás szerint várhatóan a luxembourgi tőzsdére vezetik be a magyar autópálya-kötvényeket. Ez a tőzsde mint bevezetési hely azért vetődött fel, mert az előrejelzések szerint az ÁAK-kötvény kis likviditású papír lesz, amelyet nem érdemes nagyobb tőzsdékre bevezetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17