A Swissair 2002-ben be is jelentette a csődöt, azóta is folynak a próbálkozások több ezer hitelezőjének kielégítésére. A felszámoló már 2004. végén eljárást kezdeményezett a Swissair 25 vezetője ellen 1998 és 2001 között elkövetett pénzügyi szabálytalanságok miatt. A Swissairral szembeni követelések összege 3,3 milliárd euró körül van.
Vád a csődbement Swissair vezetősége ellen
A hét végén a csődbement Swissair légitársaság felszámolóbiztosa közölte: hanyag pénzkezeléssel vádolja meg a társaság valamikori anyavállalata, a SAirGroup egykori igazgatótanácsát, mert - még 2001-ben - 150 millió euró értékű kárt okoztak a társaságnak. Az illetékes szerint az történt, hogy miközben a vezetőség tudta, milyen súlyos pénzügyi helyzetben van a svájci légitársaság, arról döntött, hogy az általa korábban megszerzett és csődközeli helyzetben lévő Sabena belga légitársaságnak folyósítja a fenti összeget. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy a Sabena annyira eladósodott, hogy egy ilyen tőkeinjekcióval egyáltalán nem lesz megmenthető. A Swissairt és anyavállalatát viszont még nehezebb helyzetbe hozta.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Kultúr
A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.
szeptember 12., 16:17
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
2 órája