Januári kiskereskedelem: +6,7 százalék

MTI
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom januárban 6,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az egy hónappal korábbihoz képest januárban 0,7 százalékkal nőtt a szezonális és naptárhatástól megtisztított kiskereskedelmi volumenindex. A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom decemberben 4,9 százalékkal, 2005 egészében 5,6 százalékkal, a IV. negyedévben pedig 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján. A kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly januárban 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A KSH gyorstájékoztatójában megjegyzi, hogy a tavaly januári alacsony bázisadat is szerepet játszott a 2006. januári viszonylag magas növekedésben.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2006. januárban folyó áron 375,3 milliárd forint értékű árut forgalmaztak. Ez az érték 58,5 százaléka volt a 2005. decemberinek. Ez a szokásos forgalom-visszaesés kisebb volt, mint a korábbi években, amit részben az áfa csökkenés miatt januárra halasztott vásárlások okoztak.

Az egy évvel korábbihoz képest januárban a kiskereskedelmi forgalmon belül gyorsabban, 7,5 százalékkal bővült az élelmiszer-kiskereskedelem eladásainak volumene. A viszonylag magas növekedésben szerepet játszott a bázisként szolgáló 2005. januári megtorpanás, amikor 0,2 százalékos emelkedést regisztrált a KSH. Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a hiper- és szupermarketek valamint a vegyesboltok forgalma 7,7 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, valamint dohányáru szaküzletek eladásai pedig 6,3 százalékkal nőttek. A nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene 5,9 százalékkal bővült. Ezen belül a legdinamikusabban az illatszer-, a gyógyszer-, gyógyászati termék, valamint a bútor-, háztartási-cikk-, vasáru kiskereskedelem eladásainak volumene nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Átlag közeli, 6,2 százalékos növekedést ért el a textil-, ruházati és lábbeli-, valamint 5 százalékos emelkedést az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25