Az árak már júniustól zuhanni kezdtek és azok, akik első lakásukat vásárolták meg, hirtelen ráébredtek, hogy tartozásaik nagyobbak, mint az általuk vásárolt ingatlan értéke. Így például a négyzetméterár több mint 33 százalékkal csökkent a központtól mintegy 40 percre lévő Hszienfeng (Xianfeng) negyedben, ahol egy éve egy száz négyzetméteres új lakás még 500 ezer jüanba (csaknem 14 millió forint) került. "A legtöbb befektető legalább 350 ezer jüan bankkölcsönt vett fel a vásárláshoz, de a mai piaci körülmények között ezek a lakások ma már ennyit sem érnek" - fejtette ki a szakértő, akinek irodája számos hasonló esettel találkozott az elmúlt év során.
Összeomlott a sanghaji ingatlanpiac
Nyár óta 30 százalékkal csökkentek a lakásárak, és egymás után mennek csődbe az ingatlanközvetítők: a nemrég még a világ egyik legdinamikusabb ingatlanpiacának számító Sanghajban igen erős lelassulás tapasztalható. Az ingatlanpiaci buborék kipukkanásával számos kistulajdonos súlyos helyzetbe került az általa felvett túl nagy hitelek foglyaként. Nem olyan rég még igen szerencsésnek érezhették magukat, ha több órás vagy éppen több napos sorban állás, várakozás után előjegyzési sorszámot kaptak egy még tervezőasztalon lévő lakás megvásárlására.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Kultúr
A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.
szeptember 12., 16:17
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25