Hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökével az árfolyamváltozás ügyében egyeztettek, és egyetértettek abban: a forint gyengülése régiós, külső okokra vezethető vissza. Veres János - vitába szállva Járai Zsigmond azon kijelentésével, amely az árfolyam gyengülésével kapcsolatban a magyar gazdaság infarktus-közeli állapotáról szólt - kijelentette: "a magyar gazdaság nincs infarktus-közeli állapotban ezt a kijelentést semmivel sem lehet indokolni. Az elmúlt időszak gazdasági adatai jók". A pénzügyminiszter nem lát okot pótköltségvetés készítésére, mint mondta, az első két hónap államháztartási adatai a prognózisnak megfelelően alakultak. A költségvetés szokásos menetével egyezik szerinte az, hogy márciusban valószínűleg az éves tervezett hiány 40 százalékát meghaladja a deficit, mert márciusban jelentős kifizetési kötelezettségek hárulnak a költségvetésre, míg a bevételek nem ebben az ütemben érkeznek.
Veres: nincs szükség beavatkozásra, a költségvetés rendben alakul
Veres János
szerint a forint árfolyamának változása az elmúlt hetekben külső
okokkal magyarázható, és nem volt olyan mértékű, ami nyugtalanságra
vagy beavatkozásra adna okot.
Ez az árfolyam elmozdulás nem olyan mértékű, ami
nyugtalanságra adna okot, a forint még mindig az ingadozási sáv erős
oldalán van - mondta a pénzügyminiszter hétfőn reggel a Magyar
Televízió Napkelte című műsorában. Ezt támasztja alá a miniszter
szerint a Monetáris Tanács legutóbbi döntése, amelyen a kamatemelés
mellett egyetlen tag sem érvelt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
3 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31