Pluszban nyitott a tőzsde, közepes forgalom várható

MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,61 pontos emelkedéssel, 22.617,98 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,06 százalékos erősödés.

Közepes forgalmat és kivárást prognosztizáltak hétfőn a BÉT-en az MTI által megkérdezett üzletkötők. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: az amerikai szövetségi bank (FED) keddi kamatdöntésére várnak a befektetők, így közepes forgalom, eseménytelen nap várható. Hozzátette: a régióbeli események és a forint árfolyamának változása befolyásolhatja az index alakulását. A szakértő szerint a 25 bázispontos emelést már belekalkulálták az árakba, a kereskedők főleg az új FED-elnök kommentárjára kíváncsiak.

Szintén a keddi bejelentés fontosságát hangsúlyozta Herczenik Ákos, a Takarékbank Rt. elemzője, aki azonban enyhe erősödést prognosztizált a hozamok esése miatt, amit a fejlett piacokon lehetett tapasztalni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,75 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 22.603,37 ponton zárt pénteken. Közepes, 16,4 milliárd forintot elérő forgalomban a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. A legnagyobb forgalma a Molnak volt pénteken, az olajtársaság részvényeivel 6,1 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 60 forinttal, 0,28 százalékkal 21.645 forintra nőtt. Az OTP-részvények ára 94 forinttal, 1,23 százalékkal 7.722 forintra emelkedett, forgalmuk meghaladta a 4 milliárd forintot. A Richter 45 forinttal, 0,11 százalékkal erősödött, 40.595 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszerrészvény, az Egis árfolyama 55 forinttal, 0,18 százalékkal 31.205 forintra nőtt, 288 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,41 százalékkal gyengült, 970 forinton zárt, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A kisebb papírok közül a Fotex közel 1,9 milliárd forintos forgalomban 77 forinttal, 12,1 százalékkal drágult, 715 forintra nőtt az árfolyama.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17