Újabb elkerülő a négyesen

MTI
Megkezdődött a 4-es számú főút Nyíregyháza-Záhony közötti részén az utolsó település-elkerülő szakasz építése Nyírbogdánynál kedden. Az Európai Unió támogatásával 2014-ig megvalósuló, mintegy 300 milliárd forint össz-értékű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei úthálózat-fejlesztési program részeként megvalósuló, a 800 éves községet, az egykori mezővárost kikerülő, 5 kilométer hosszú főútrész alapkövét Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Gazda László, a megyei önkormányzat elnöke helyezte el.

A 2 milliárd forint értékű beruházás kivitelezője a Swietelsky-Strabag Konzorcium. A tervek szerint október 30-án adják át az utat a forgalomnak. A beruházás elkészülte után, Nyíregyháza és Záhony között minden települést elkerül a 4-es számú főút, hiszen korábban, december és február között már felavatták a Berkeszt, Székelyt, Nyírturát, Nyírpazonyt és Nyíregyházát kikerülő útszakaszokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája