Szekeres: növelni kell a foglalkoztatást

MTI
A foglalkoztatás növelése a következő néhány év alapvető gazdaságpolitikai célja, amelyet jól szolgál a jelenlegi kormánykoalíció által az Országgyűlésben tavaly elfogadott négy éves adó- és járulékcsökkentési program - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese.

Az USA azért versenyképesebb az Európai Uniónál, mert magasabb a foglalkoztatási rátája, s ugyanez igaz az EU-t és Magyarországot összevetve is, hiszen az 57 százalékos magyar adattal szemben az EU 65 százalékos foglalkoztatási aránnyal rendelkezik - mondta Szekeres. Így ebből következik a magyar gazdaság legfontosabb feladata, a foglalkoztatottság növelése 61-62 százalékra a következő négy évben.

Az MSZP elnökhelyettese hangsúlyozta: az infrastruktúra bővítése és a vállalkozás-fejlesztés mellett a foglalkoztatás bővítésének legfontosabb eszköze az adó- és járulékcsökkentés. "A kormánykoalíció által tavaly elfogadott négy éves adó- és járulékcsökkentési program szerint 2006 végén megszűnik a jelenlegi 1.950 forintos egyszeri egészségügyi hozzájárulás, 2007 végével az iparűzési adó, s két lépésben, összesen öt százalékponttal a tb-járulék" és a program alapján a ciklus végére a jövedelmek 3 millió forintig az alsó, 18 százalékos szja-kulccsal adóznak majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája