EIB hitelt kap az ÁAK
Az Állami
Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) legfeljebb 320 millió euró hitelt
kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB) ahhoz a 640 millió euró
költségűre becsült autópálya-beruházáshoz, amelynek keretében
megépül az M3-as Debrecenig, illetve Nyíregyházáig húzódó összesen
73 kilométeres szakasza.
Az ÁAK kommunikációs vezetője, Winkler-Virág András az MTI
kérdésére megerősítette az EIB honlapján olvasható információt. A
kommunikációs vezető elmondta, hogy az EIB-nél még elbírálás alatt
lévő hitelkérelem része annak a mintegy két milliárd eurós
forrásbevonásnak, amelyet a programutak finanszírozására az
autópálya törvény az ÁAK számára előír. A Winkler-Virág András
hozzátette, hogy az összeg nagyobb részét kötvénykibocsátással
biztosítják.
Az EIB-hitel az M3-as 36 kilométer Debrecenig tartó
szakaszának, a debreceni 13 kilométer hosszú körgyűrűnek és a
Nyiregyházáig tartó 24 kilométeres szakasz építésének
finanszírozásához járul hozzá.
Winkler-Virág András kiemelte: EU bankjának, az EIB-nek a
hitelnyújtási szándéka jelzi azt is, hogy a projekt finanszírozása
megfelel az európai uniós elvárásoknak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
2 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Kultúr
A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.
szeptember 12., 16:17